II. Fejezet

II. Nico

- Öhm… Szóval itt még vámpírok is vannak? - furcsa hely ez a japán.

- Igen tudod már egy ideje előjöttek. Vagy tán hozzátok még nem jutottak el?

- Képzeld el nem. Amerikából jöttem, de ott csak pár titán akarta elpusztítani a világot. Vámpírokra nem emlékszem. - legyintettem mintha ez csak egy felesleges semmiség lenne.. Közbe a kedves vámpírok is ideméltóztattak fáradni.. Habár nem is nevezném őket annyira kedvesnek.. Tekintvén, hogy a vérünkre fájt a foguk.

- Üdvözletem jószágok. - hajolt meg az első vámpír illedelmesen. Felegyenesedni már nem tudott. Belevágtam a kardom mire az élet ereje elfogyott és csak por maradt utána. - Engem senki se nevezhet jószágnak.. Ch.. - a lány meg a fiú ledöbbentek.

- Mi az még nem láttatok Sztügiai vast? - kérdeztem furcsálkodva.

- Őszintén? Még soha az életben. - rázta meg a fejét Shinoa.

- Akkor itt az ideje, hogy lássatok. - tettem zsebre a kezemet. Közben nagyon szépen elfeledkeztem a többi vámpírról, de ők bölcsen nem mertek rám támadni. Egészen addig a pontig míg egy létra nem ereszkedett le a hajóról és egy göndör barna hajú srác száguldott le rajta.

- Party van skacok! - üvöltötte majd a kezéből tűzáradattot zúdított a vámpírokra várván, hogy szétégjenek. Még egy utolsó támadást próbáltak indítani elkeseredésükben, de a tűz előbb végzet velük.

- Épp konzultálni akartam felük. - néztem sötéten Leora. - De aztán jöttél a tűzkacsóiddal és elszúrtad a lehetőséget.

- Hey! Te csak ne humorizálj Hádész kölyök. Az az én szakterületem. - morogta kelletlenül majd észrevette Shinoát, de még mielőtt bevetette volna csáberejét elkaptam a vállát.

- Te csak hagyjál engem közeledni a lányhoz! Lehet, hogy te biszex vagy de én nem… - és ez volt az a perc amikor elveszett a türelmem és egy akkora pofont lekevertem neki, hogy kiesett az egyik foga. Leálhattam volna. Nem nagyon érdekelt ha piszkált, de a nemi identitásommal ne szekáljon. Beletérdeltem a gyomrában, majd egy jobb horoggal a mellkasát vettem célba. Vért köpött majd a földön feküdt. Még egy utolsót rátapostam a gyomrára.

- Soha, de soha többé ne hozd fel a nemi identitásom. - vetettem neki oda. A lány és a fiú ledöbbenten néztek rám. Valószínű, hogy nem számítottak ilyen kirohanásra.

- Te… - nézett rám undorral Leo.

- Ha visszaakarod adni itt vagyok. - vetettem oda neki. Őt ismervén vártam a rámtámadó tűzcsóvákat. De csak nem jöttek.

- Még mindig az a mákod, hogy Hazel a testvéree… - nem fejezhette be a mondatát. Pofán rúgtam.

- Ne csak úgy gondolj rám mint a tesójára… - mondtam dühösen majd eltűntem az árnyékokban. Reméltem lehetek most egy ideig egyedül lehetek. De nem így történt.

- Megállsz! - a lány rám vetette magát. Remek. Ő is jön most velem…

Vége a 2. Résznek :D

I. Fejezet

I. Nico

- Már megint hova hoztál minket?! – üvöltötte Percy. A srác talán egy kicsit sokat üvölt. Nem csak talán biztosan.

- Eskü, hogy nem direkt volt! – mentegetőzött Leo. – Biztos elromlott a GPS vagy tudom is én mi.

- Vagy csak egyszerűen nem tudod irányítani a tragacsot. – jegyeztem meg. Habár így utólag belegondolva nem kellet volna ezt mondanom.

- Tragacsot?! – fakadt ki a srác. Komolyan szépítenem kellet volna. De nem tettem. – Ha ennyire nem tetszik akkor lépj le! Eddig is csak azért tűrtelek meg itt mert Hazel „testvére” vagy. – Meg kéne majd ezt valamikor köszönöm Hazelnek.

- Fiúk nyugodjatok meg.. - próbálta csitítani a kedélyeket Hazel. Nem járt sok sikerrel. Még mielőtt Leo idegességében felgyújtotta volna a hajót távoztam a szobából. Nagyon reméltem, hogy nem fognak követni. Mákom volt és nem követtek. Azonban innen kezdődött el a sok-sok szerencsétlenség a napon. Legalábbis nekem. Az elején még befért egy kisebb szerencse. A hajó elhaladt egy magasabb épület mellett - ami a város többi részéhez képest még egyben volt -. Megpróbáltam átugrani azt a 2 métert. Persze mint az várható volt elcsesztem az ugrást. Talán kicsi koromban jobban kellet volna gyakorolni a távolugrást. Na de akkor már mindegy volt. Olyan 60 méter és palacsintává lapultam volna az épület lábánál. De legalább még éltemben repülhetek - zuhanhatok - egy jót. Ez a gondolat jobban tetszett volna, ha nem egy romvárosban zuhantam volna. Persze akkora mákom nem lehetett, hogy szépen kilapuljak a földön és gyorsan meghallhattam volna. Szépen beleestem egy emberke karjaiba, és akkor fogalmam se volt mi a francot keresett abba a szinte teljesen elpusztult városban. Lényegében nem is nézett ki olyan rosszul csak rohadtul meglepett volt amit nem csodálok elvégre ki számítana rá, hogy tinédzserek fognak az ölébe potyogni az égből?

- Öhm… Helló? - próbáltam meg beszélgetést kezdeményezni. Vagy túl szarul csináltam, vagy meglepettségébe, de fogta magát és ledobott.

- Ki vagy te és mit keresel itt? - kérdezte nyugodt hangnemben, ami vagy az jelentette, hogy egyáltalán nem ideges, vagy egyszerűen lenyugtatta magát. Felálltam és leporoltam magam:

- Nico Di Angelo a nevem. És arról a hajóról estem le. - mutattam az Argó 2-re. Reméltem sem neki, sem az utólag észrevett társaságának nem fog leesni az álla a hajótól:

- Szóval… Egy Repülő hajón érkeztél?! - szólalt meg egy másik fiú a lány mögött. Fekete haja volt és zöld szeme. A kezében egy ugyancsak zöld kard volt. Érdekelt, hogy az alapból zöld vagy csak simán radioaktív.

- A kardod alapjáraton zöld vagy radioaktív? - tettem fel a kérdést. A pillantását látva nem volt kedvem tovább firtatni a témát. - És igen egy repülő hajóról pottyantam a lány ölébe. Vagyis egy csúcsmodern hajóról amiről hiányzik a GPS.

- Értem. - mondta a srác.

- Esetleg én a te neveteket megtudhatnám? - érdeklődtem. Sokkal egyszerűbb lenne úgy beszélni velük, ha tudnám a nevüket. - És egy pontos tartózkodási helyet?

- Persze. Engem Hiiragi Shinoának hívnak. - mondta a lány már kissé vidámabban. - És japánban vagy Sindzsukutól olyan 100 km-re. - “ WTF??!! Japán? O.o Hova a “Cenzúra” -ba vezetett minket Leo??! O.o. “ - abban a pillanatban tökéletesen ez járt a fejemben. Végül a filozófálásomból az zökkentett ki, hogy a srác készenlétbe helyezte a kardját, és a lány is szerzett valahogyan egy böszme nagy kaszát. Nem tudván mire számítsak én is előhúztam a sajátomat ami a maga fekete színével remekül passzolt a többi zöld árnyalatához.

- Ch… Mocskos vámpírok… - jegyezte meg a fiú amikor meglátta, hogy valami közeledik felénk.

VÉGE az első fejezetnek.

Remélem tetszett :D